2007/08/26

Antiparádé - Kék Yuk

bejegyezte: Gergő [Voodoo Allen]
Ma este az Antiparádén játszottunk tehát - és szerintem elég jól :-). Viszont tanulság számunkra, hogy fesztiválon első zenekar többet nem nagyon leszünk.

A magam részéről nagyon bírom a Vörös és a Kék Yukban azt, hogy lelkiismeretesen, rendesen és színvonalasan szoktak minket kihangosítani. Ez ma is így történt, nemcsak mi hallottuk magunkat kitűnően, de a közönség tagjai is dicsérték a megszólalást.

Jól nyomtuk a dolgokat, ezt a műsorunk után Iván komámmal és velem villáminterjút készítő újságíró srác is megerősítette - a kritikája a rockerek.hu-n fog megjelenni, s ha elkészült, belinkelem majd ide. A műsorvezetésem azonban elég szánalmasra sikerült (még szerencse, hogy Iván és Szifon barátaim kisegítettek). Eddig mindig készültem valamivel a hangolási szünetek kitöltésére, most azonban - első alkalommal - nem tettem ezt meg, mert abban bíztam, hogy nem lesz rá szükség. Lett volna. :-)

A közönség azonban ilyen fesztiválokra nem szokott este 8-kor befutni, most sem tette. Aki mégis ilyen hamar odaér, az még nincs hangulatban. Most sem voltak. Szerintem ha internesönel námberván sztárok nem is vagyunk, ennél azért többet érdemlünk - s ahogy hallottam, ez a többiek véleménye is, beleértve a rajongókat. Tehát az elsőség fesztiválon nem ér annyit, mint az olimpián. Mindenesetre köszönet annak, aki ott volt, és mozgatta legalább az egyik lábfejét... :-)

Befutott a stúdióból a keverés első változata is - még lesz vele munka, ezért minden kedves érdeklődő tartsa még egy kicsit vissza a lélegzetét... Jövő hétvégén pedig végre elhagyjuk az ország vízfejét, és Dorog városát vesszük be.

Címkék: ,

2007/08/23

Győztünk!

bejegyezte: Gergő [Voodoo Allen]
Kedves rajongótábor, örömmel jelentem, hogy az Antiparádé (és ennek részeként a Voodoo Allen zenekar is) legyőzte a Budapest Parádét.

Az ízléstelen műanyagbuli a tudtunkon kívül kapitulált - miután kimentek a koncertünkre invitáló körlevelek, kiderült, hogy idén már meg sem rendezik az Andrássy úti groteszkséget. Erre az örvendetes fejleményre nem kisebb ember, mint maga Madafaka Béla hívta fel a figyelmemet: ejnye, Béla, honnan tudtad?

Sajnos örömünk nem lehet teljes, mivel a Parádé Bónusznak elkeresztelt bárgyú automatabuli továbbra is várja a robotokat. Sebaj, majd jövőre!

Addig is viszlát szombaton, 19:00-kor a Kék Yukban...

Címkék: ,

2007/08/16

Szizsé Swamp

bejegyezte: Iván
Az idei Szizsét elsősorban azért vártam, hogy végre élőben is megnézhessem a Madness-t, de sajnos pont aznap más elfoglaltságom akadt, így ez kimaradt. Kárpótlásul Orsi szerzett nekem ingyenjegyeket, így jóformán egész hétvégén kint voltunk.

Come back to the swamp

A hétvége legjobb pillanata az volt, mikor a sártengerben fetrengő mocsáremberek a sárbirkózást megunván belevetették magukat a tömegbe, és ráugrottak mindenkire aki fancy dress-ben volt. A jelenetek a remek holland Swampys psychobilly zenekar első lemezének borítóját idézték. Speaking of which, ha jól tudom, van is már egy magyar psychobilly zenekar, akik Mocsár néven futnak.

Szombat

Így utólag már kicsit nehéz rekonstruálni, hogy pontosan mit is, de elég sok zenekart megnéztünk. A Hives szokás szerint jó volt. Ez a zenekar kiváló példa arra h minimális zenei tudással is lehet kurva jó zenét és legfőképp hangulatot csinálni, persze ehhez szükségeltetik némi fantázia, egyéniség stb. Nyilván ők is összelopkodtak ezt-azt másoktól, de én nagyon jól szórakoztam. Vszeg nem csak bennem merült fel kérdésként, hogy miért este 6-kor kellett őket felléptetni, és mit keresett Sinead O'Connor a Nagyszínpadon, ráadásul egy ilyen produkció után ...

A Kispál lassan önmaga paródiájává válik. Nem szeretek nosztalgiázni, de most mégis azt kell, h tegyem. Ott voltam az első koncertjükön Budapesten 1989 szeptemberében amikor az Almássy téren a Kretens-szel és a PUF-fal játszottak. Én a Kretens miatt voltam ott, és a Kispál volt az első zenekar aznap este. Volt benne ötlet, lendület, eredetiség és a Kispál fatalpas Pumában nyomta. Akkor még kismagnóval jártam koncertekre, és mindent felvettem, ami tetszett, mivel akkor még ez volt az egyetlen módja annak, h felvétellel nem rendelkező zenekarokról felvétellel rendelkezhessek. Fast forward to 1995. Az SKL volt az utolsó lemez, amit megvettem tőlük, addigra tökéletesen meguntam a zenéjüket és azóta csak véletlenül látom őket koncerten mint pl. most is. Ha nagyon régi számokat játszanak, örülök, ha újabbakat, nem örülök. Most leginkább nem örültem, mert szinte alig volt régi szám és nem volt se lendület, se ötletek, se lelkesedés.

Vasárnap

Razorlight. Pár éve még járattam az NME-t, és abban olvastam amikor az első lemez megjelenését követően Johnny Borrell pár más hangzatos kijelentés mellett azt nyilatkozta, h "I'm drinking the champagne, Dylan is making the chips". Hmm. Nem mintha ismerném Dylan munkásságát, de azért ezt egy kicsit túlzásnak éreztem. Ha az ember nagyképű, legalább legyen mire. Jó kis koncertet nyomtak.

Utána Edina elrángatott a Világzenei Színpadra, ahol a kurva nagy dzsangafüstből Eddie Palmieri zenekarát láttam kirajzolódni. Állítólag nagyon híres és jó zenekar, de nekem mégis az volt a benyomásom, mintha a Dirty Dancing 2. filmzene bakeliten elakadt volna és ugyanaz a dallam, ritmus stb. menne kb 15 percen keresztül. Így egy szám alatt sikerült másfél sört meginnom, és közben még az Edináék molyirtós bödönéből is szippantottam egyet-kettőt. Az első szám után tipli. Utána még össze-vissza mászkáltunk, de eléggé berúgtam és nem nagyon tudok felidézni több konkrétumot.

Kedd

Kedd estére befutott Orsika barátnője Adri is München-ből, így 3asban vágtunk neki az estének.

A Juliette and the Licks szódával elment, utána egy órát elszórakoztam azzal, h pénzt vegyek ki vhol mert kp nélkül érkeztem, elég idegesítő volt. Találkoztam Áronnal, aki röviden összefoglalta örményországi nyaralásának történetét és megvitattuk a stúdiózással kapcsolatos tapasztalatainkat, majd ellenőriztük a 80's években híressé vált Hanoi Rocks zenekart, amit mindeketten botrányosra értékeltünk. A Killers-re nagyon kíváncsi voltam, mert az első lemezüket sokat hallgattam és pont kint voltam New York-ban, mikor elkezdtek befutni, de a koncert elég nagy csalódás volt, mert elképesztően szarul szólt. Egy nagy wall of sound volt az egész, semmi basszus, az ének erőtlen, a gitárok elmosódottak, igazi büntetés, nem is hallgattam végig. Sodródtunk ide-oda, jazz színpad, WAN2 sátor, de sehol sem tudtunk leragadni, aztán én leléptem mert másnap reggel korán tárgyalásom volt.

Töki pompos és csapolt sör index

Tavaly örültem h jó volt a csapolt sör, de most a korábbi évek gyakorlatához híven megint ihatatlanul szar volt, még leginkább az Ászok volt fogyasztható, de az sem mindenhol. Az ételek közül még a főtt kukorica volt ehető, és ami különösen gáz volt, az a töki pompos. Nagy volt a kontraszt a VOLT fesztiválhoz képest, ahol a csapolt sör és a töki pompos is elsőrangú volt.

A jövő évi Szizsét most azért várom, mert biztos vagyok benne h mi is játszani fogunk.

Címkék: , ,

2007/08/15

Nekem tetszik – Rovátkolt Barom

bejegyezte: Gergő [Voodoo Allen]
[Az alábbi iromány elfogult magánvélemény, nem pedig egyeztetett zenekari álláspont! - GG]

Gondolom, mindenki látott-hallott már olyan tizenéves zenekart, amelynek tagjai frissen megkapták aputól-anyutól a hangszert és az erősítőt (amelyek együtt olcsóbbak voltak, mint külön-külön), erre kockás félhosszú nadrágba bújnak, és nyomban elkezdenek számokat írni arról a világfájdalomról, ami úgy ül rajtuk, mint ők a békávén. Nos, a Rovátkolt Barom nem ilyen.



És nemcsak azért, mert csak részben tizenévesek már.

A Rovátkolt Barom talán tényleg punkzenekar lenne – ha a punk jelző nem lenne elcsépelt és tartalmatlan. Az ő zenéjük viszont összetett és izgalmas, akad benne őspunk, ska, keringő, oi, britpop, jazz és egy kevés a 80-as évek magyar alternatív zenei világából – de ez utóbbiból csak annyi, hogy jelezze, a fiatalok ebben az országban szocializálódtak a maguk módján. Dobos-basszer-gitáros-harsonás-énekes felállásban játszanak, utóbbi két funkciót azonos személy tölti be. Előadásmódjukat egyszerre jellemzi elmeél és a próbák túlzásba nem viteléből adódó spontaneitás – ezt a punk közönség gyakran díjazza obszcén kézmozdulatokkal és távozással, merthogy megpróbálnak pogózni, és az egyik kevésbé sikerült tempóváltásnál kiesnek a lendületből. A zenekart ez szerencsére kevéssé zavarja, ha kell, újrakezdik a számot, ha kell, bevárják egymást. Jellemző eset, hogy a Frappáns nevű szórakozóhelyen adott koncertjük alkalmával a zenekar egyik fele nem is vette észre, hogy a másik fele eljátszott egy bizonyos számot. („Te, tényleg eljátszottuk az Unalmas-t?”) Sietek leszögezni azonban, hogy az összhatás mégsem az amatörizmus – bár e fiatalok a szó jó értelmében tényleg amatőrök –, hanem inkább a provokáció.

A közönség b…tatása mindig is közel állt a szívemhez (ha már magam nem merem művelni).



Ami a szövegvilágot illeti, posztmodennek nevezném, ha e jelző nem lenne annyira elcsépelt és tartalmatlan, mint a ’punk’. Inkább tehát úgy jellemezném, hogy duplacsavar a duplacsavarban. Igaz, leggyakrabban egyes szám első személyű helyzetdalok, vagy egyes szám harmadik személyű alakrajzok – de tán ez elnézhető, ha tudjuk, hogy ilyen címeik vannak: Anti-anarchista akció, Lopj egy cédét a NemArt-ból, Zsurnaliszta-lista vagy Kaszát egyenesíts – és ne feledkezzünk meg személyes kedvencemről: Az ecstasy fogyaszt és mosolyt csal az arcodra. E szövegek mentesek a közhelyektől (na jó, egy benne maradt), és – ha még ennyi kedvcsináló sem lenne elég – hál’istennek kellően cinikusak. Az egészben a legtetszetősebb, ahogy az együgyű politikai korrektséget nem pusztán sárba tiporják, hanem megsemmisítő gúny tárgyává teszik.

Van egy lemezük is: Pro Patria et Libertate, ami letölthető. De a Rovátkolt Barom mégis elsősorban koncertzenekar.

A külsőségek méltók a belbecshez. Gábor énekes-harsonás leggyakrabban teaszűrőkből házilag eszkábált napszemüvegben jelenik meg, a zakójára varrt evőeszközökkel. Imre basszer játék közben Waszlavik László mozgáskultúráját ötvözi Sid (nem a pisztolyos, hanem a rajzfilmes) visszafogottságával. Kopasz gitáros artschool megjelenését karácsonyfához hasonlóan pislákoló multieffektjének agresszív kihasználásával enyhíti, no meg hörgős vokáljával. Kruger dobos kisfiús bájjal tobzódik minimalista dobszerkója mögött, néha-néha vadul csak meg, olyankor németül beszél a mikrofonba.

Igaz, nem psychobilly, és talán nem hiba rétegzenének nevezni, de csak nézz és hallgass bele itt: http://rovatkolt.freeweb.hu/

Címkék:

2007/08/13

Elhagyjuk a várost... :-)

bejegyezte: Gergő [Voodoo Allen]
Szeptember 1-jén Dorog városában, a magyar underground által frekventált Kacsa Kocsmában játszunk - és ez a zenekarunk első fellépése a székesfővároson kívül!

Címkék: ,

2007/08/06

Videóüzenet a stúdióból

bejegyezte: Gergő [Voodoo Allen]


Címkék: , ,

2007/08/05

Voodoo a stúdióban (6)

bejegyezte: Gergő [Voodoo Allen]
A stúdió rabul ejt - ma 14 órát muzsikáltunk. Volt minden: gitárszólók, énekszólamok, Stefi gitáriskolája... Egy ízben mindenki vokálozott, aki jelen volt.

Reggel Iván barátom Orsival érkezett, Szifonra vártunk egy darab időt, de hiányába beletörődve végül kénytelenek voltunk útra kelni a Csömöri úti lankák irányába. Izgultunk, mert tudtuk, hogy ma mindennel el kell készülni.

Végre tudjuk, hogy a stúdió neve Song Records (lesz), utalva egy nagy elődre. Ezt Stefi árulta el, a stúdió vezetője, aki ma Balázs kollegájával érkezett meg. István hangmérnököt nélkülöznünk kellett, de két ízben kértünk tőle telefonos segítséget...

Iván énekszólamaival kezdtük, profi zenésztársam viszonylag hamar felénekelte sávjait, közben én kiugrottam a frissen és üdén előkerült Szifonért, majd pizzát fogyasztottunk.

Ezután jöttem én. A Ruházd meg magad című nótánk nem egészen két perces, mégis egy óráig tartott, amíg rá tudtam hörögni a vokálomat. Folyon késtem, amikor pedig eltaláltam a tempót, akkor sikerült hamisnak lenni. Ezután a stúdió vezetése válaszút elé állított minket: vagy vokál, vagy gitárszólók... A gitárszólókat választottuk.

Iván barátom annyit gyakorolt, hogy a vére is kiserkedt - és ez nem tréfa -, így ma nagyon hősiesen, ragtapaszokkal felszerelkezve gitározott nagyon jól, már ahogy szokott. Lassan formát öltöttek hát csodás dalaink, a közönség kedvencei. Egy számra Stefit is felkértük, hogy tehetségével emelje az ügy nagyszerűségét. Iván és Stefi gitárjátéka annyira fellelkesített, hogy a további vokálozásra már megújhodva, megmámorosodva léphettem a ma egész elviselhető klímájú süketszobába, és - láss csodát - kb. 10 perc alatt felénekeltem a veretes sorokat: "Szopjál le, nyaljál be". Ezután falka-vokál következett, amilyen a Toy Dolls-számok refrénjében van, de ezt nem biztos, hogy végleg megtartjuk. Ekkor jött a nap fénypontja: a Döglött kutyák, döglött lovak refrénjei.

Először elviselhetetlenül vinnyogtam, aztán Iván próbált meg saját maga fölé énekelni, de ez sem vált be - és már majdnem feladtuk, amikor megjött a hangom, és sikerült felénekelni egy... kettő... refrént... ám ekkor... elkezdett zúgni az eddigre már tizenhárom órája működő cucc. Kikapcs, bekapcs, szentség ... na, majd feléneklem máskor... de hirtelen... minden megjavult, és mintegy kettő perc alatt pont került a Voodoo Allen zenekar első demójának felvételeire. A srácok a jövő utáni hétre ígérték az első kevert verziót, mindenki drukkoljon nekik, meg nekünk is. Csók!

Címkék: , ,

2007/08/02

Voodoo a stúdióban (5)

bejegyezte: Gergő [Voodoo Allen]
Ma ismét meglátogattuk (Iván, Szifon meg én) a Csömöri úti szentélyt. Fotóriport formátumban be is számolok az ott történtekről.
Íme István, a hangmérnök, aki nemcsak avatott szakember, de ötleteivel és toleranciájával sokat segít nekünk: Ma nagyrészt én voltam soron, és mint az alábbi képek is bizonyítják, két különböző gitáron játszottam fel összes hátralévő szólamomat, csak amúgy virtuózosan. Saját telecasteremen:És egy ott heverő Aria gitáron is, amilyenen Lucky játszott a Gunning Dogs korai korszakában:

Eközben Iván barátommal mókázni is volt időnk, alant az erről szóló dokumentumértékű kép:
Szifon jótanácsokkal és szakszerű észrevételekkel segítette munkánkat, de az alábbi képen épp mást csinál - brutális arcot vág:
Így múlattuk az időt, három szám zenei alapjai 100%-ban készen vannak, kettőben még gitárszóló-hiány mutatkozik. És hát persze fel kell énekelnünk-vokáloznunk mind az öt slágert. Erre szombaton fog sor kerülni, ezzel zárva a mi részünket a demókészítésben. Utána a stúdiós srácoké a terep, hadd keverjenek!

Címkék: , ,