Antiparádé - Kék Yuk
bejegyezte: Gergő [Voodoo Allen]
A magam részéről nagyon bírom a Vörös és a Kék Yukban azt, hogy lelkiismeretesen, rendesen és színvonalasan szoktak minket kihangosítani. Ez ma is így történt, nemcsak mi hallottuk magunkat kitűnően, de a közönség tagjai is dicsérték a megszólalást.
Jól nyomtuk a dolgokat, ezt a műsorunk után Iván komámmal és velem villáminterjút készítő újságíró srác is megerősítette - a kritikája a rockerek.hu-n fog megjelenni, s ha elkészült, belinkelem majd ide. A műsorvezetésem azonban elég szánalmasra sikerült (még szerencse, hogy Iván és Szifon barátaim kisegítettek). Eddig mindig készültem valamivel a hangolási szünetek kitöltésére, most azonban - első alkalommal - nem tettem ezt meg, mert abban bíztam, hogy nem lesz rá szükség. Lett volna. :-)
Befutott a stúdióból a keverés első változata is - még lesz vele munka, ezért minden kedves érdeklődő tartsa még egy kicsit vissza a lélegzetét... Jövő hétvégén pedig végre elhagyjuk az ország vízfejét, és Dorog városát vesszük be.






1 megjegyzés:
advanced nowhere schneider heinz sciencedigg society fabrication studio sealing sold ceramic
lolikneri havaqatsu
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal