Nekem tetszik – Rovátkolt Barom

[Az alábbi iromány elfogult magánvélemény, nem pedig egyeztetett zenekari álláspont! - GG]

Gondolom, mindenki látott-hallott már olyan tizenéves zenekart, amelynek tagjai frissen megkapták aputól-anyutól a hangszert és az erősítőt (amelyek együtt olcsóbbak voltak, mint külön-külön), erre kockás félhosszú nadrágba bújnak, és nyomban elkezdenek számokat írni arról a világfájdalomról, ami úgy ül rajtuk, mint ők a békávén. Nos, a Rovátkolt Barom nem ilyen.

És nemcsak azért, mert csak részben tizenévesek már.

A Rovátkolt Barom talán tényleg punkzenekar lenne – ha a punk jelző nem lenne elcsépelt és tartalmatlan. Az ő zenéjük viszont összetett és izgalmas, akad benne őspunk, ska, keringő, oi, britpop, jazz és egy kevés a 80-as évek magyar alternatív zenei világából – de ez utóbbiból csak annyi, hogy jelezze, a fiatalok ebben az országban szocializálódtak a maguk módján. Dobos-basszer-gitáros-harsonás-énekes felállásban játszanak, utóbbi két funkciót azonos személy tölti be. Előadásmódjukat egyszerre jellemzi elmeél és a próbák túlzásba nem viteléből adódó spontaneitás – ezt a punk közönség gyakran díjazza obszcén kézmozdulatokkal és távozással, merthogy megpróbálnak pogózni, és az egyik kevésbé sikerült tempóváltásnál kiesnek a lendületből. A zenekart ez szerencsére kevéssé zavarja, ha kell, újrakezdik a számot, ha kell, bevárják egymást. Jellemző eset, hogy a Frappáns nevű szórakozóhelyen adott koncertjük alkalmával a zenekar egyik fele nem is vette észre, hogy a másik fele eljátszott egy bizonyos számot. („Te, tényleg eljátszottuk az Unalmas-t?”) Sietek leszögezni azonban, hogy az összhatás mégsem az amatörizmus – bár e fiatalok a szó jó értelmében tényleg amatőrök –, hanem inkább a provokáció.

A közönség b…tatása mindig is közel állt a szívemhez (ha már magam nem merem művelni).

Ami a szövegvilágot illeti, posztmodennek nevezném, ha e jelző nem lenne annyira elcsépelt és tartalmatlan, mint a ’punk’. Inkább tehát úgy jellemezném, hogy duplacsavar a duplacsavarban. Igaz, leggyakrabban egyes szám első személyű helyzetdalok, vagy egyes szám harmadik személyű alakrajzok – de tán ez elnézhető, ha tudjuk, hogy ilyen címeik vannak: Anti-anarchista akció, Lopj egy cédét a NemArt-ból, Zsurnaliszta-lista vagy Kaszát egyenesíts – és ne feledkezzünk meg személyes kedvencemről: Az ecstasy fogyaszt és mosolyt csal az arcodra. E szövegek mentesek a közhelyektől (na jó, egy benne maradt), és – ha még ennyi kedvcsináló sem lenne elég – hál’istennek kellően cinikusak. Az egészben a legtetszetősebb, ahogy az együgyű politikai korrektséget nem pusztán sárba tiporják, hanem megsemmisítő gúny tárgyává teszik.

Van egy lemezük is: Pro Patria et Libertate, ami letölthető. De a Rovátkolt Barom mégis elsősorban koncertzenekar.

A külsőségek méltók a belbecshez. Gábor énekes-harsonás leggyakrabban teaszűrőkből házilag eszkábált napszemüvegben jelenik meg, a zakójára varrt evőeszközökkel. Imre basszer játék közben Waszlavik László mozgáskultúráját ötvözi Sid (nem a pisztolyos, hanem a rajzfilmes) visszafogottságával. Kopasz gitáros artschool megjelenését karácsonyfához hasonlóan pislákoló multieffektjének agresszív kihasználásával enyhíti, no meg hörgős vokáljával. Kruger dobos kisfiús bájjal tobzódik minimalista dobszerkója mögött, néha-néha vadul csak meg, olyankor németül beszél a mikrofonba.

Igaz, nem psychobilly, és talán nem hiba rétegzenének nevezni, de csak nézz és hallgass bele itt: http://rovatkolt.freeweb.hu/