Voodoo Allen a WAN2 magazinban

A WAN2 magazin novemberi számában megjelent egy féloldalas cikk a Voodoo Allen-ről a Jövő Mérnökei rovatban. A cikk a 'Gonosz halottak', címet viseli, minden bizonnyal a honlapunkon a kedvenc filmemként megjelölt alkotás címére utalva. Az írásban bemutatásra kerül a zenekar története, jelene és egy pozitív kicsengésű jóslat a Voodoo Allen jövőjére vonatkozóan. A cikkhez illusztrációként felhasználásra került a Palai Tomi barátunk által rajzolt kiváló pólóterv is - amely hamarosan megvásárolható lesz póló formájában - valamint egy fotó a zenekarról, amely a Zsül Trozsé barátunk által rendezett legendás és botrányba fulladt farsangi bulin készült, ahol mi is felléptünk.

Aki a fenti infók közül bármelyikre is kíváncsi, vagy egyszerűen csak szeretné megnézni az egyébként rendkívül igényesen elkészített és kinéző cikket, az ne habozzon megvenni a magazin novemberi számát.

A Voodoo éve

Tegnap ünnepelte zenekarunk az első / tizenhatodik születésnapját, szerintem a világ legjobb koncertje volt. Alaposan megkoronázta azt az évet, amelyet a közönség szemei előtt töltöttünk. Lehet persze, hogy eufóriám alapja az, hogy – mivel ellopták rendszámtábláimat – kénytelen voltam autó nélkül utazni a Fészekbe, ami heveny alkoholizálást tett lehetővé részemről. Utólag is elnézést mindazoktól, akiknek az italára rájártam, akiknek a fülébe intimitásokat suttogtam, akikre rádőltem, illetve ráléptem. Remélem, Iván komám szívhez szóló beszámolót ad majd erről a kecses estéről.

Mindazonáltal most a meghatottságtól remegő hangon inkább felidézném a kezdeteket, ahogyan megismertem ezt a három jóembert, akikkel a zenekart alkotjuk.

Akkortájt egy nem eget rengetően elit gimnázium leghátsó padsorában ültünk mindahányan. Egy ideig Attis mellett ültem, akiben akkor még elevenen élt hosszabb finnföldi tartózkodása, sportolói karrierje még sínen volt (ha jól emlékszem, futott), és igen kedvelte a metál és a glamrock zenekarokat. Ha nem tévedek, ízlésünk szinte csak a Mötley Crüe iránti rajongás tekintetében volt némi átfedésben – ma már ez sincs meg :-), nekem szimpatikus volt ennek ellenére is, amit fokozott, hogy együtt szívtunk oroszórán. Igaz viszont, hogy akkoriban nem gondoltam volna, hogy valaha közös zenekarban fogunk játszani, tekintettel arra, hogy ő már akkor is felettébb professzionális szinten gitározott nem túl lágy melódiákat, én meg még semmilyen hangszeren nem tudtam semennyire sem.

Nem így Iván, akire már a legelső tanév kezdetén felfigyeltem, mivel elsős korában is már igen dús, fazonírozott bajusza volt, és bennfentesként mozgott az iskolában. Én ezek miatt azt hittem, hogy bukott diák, és igen nagy tisztelettel néztem, ezt a tiszteletet csak az tépázta meg egy kissé, hogy kiderült: a bátyja révén tud mindent az iskoláról, és nem is bukott meg. Aztán ismét lett okom tisztelni őt, midőn hallottam egy nem politikailag korrekt nótáját, amit Gigor Csabival közösen alkottak (ez volt a Délizászlós Kispárnák). Csak az vetett árnyékot barátságunkra, hogy ő jogásznak készült, s emiatt én több ízben ’buzi jogász’-nak neveztem, ő pedig engem ’buzi bölcsész’ kitétellel illetett gyakorta, ami mutatja, hogy mennyire komoly és korrekt fiatalok voltunk. Ma már nem mondanék ilyesmit. Még egy meghatározó élményem volt Ivánnal kapcsolatban az, hogy egy kirándulás alkalmával – midőn elfogyott a cigarettája – újságpapírt töltött meg avarral (!), és egy ilyet el is szívott, majd egész kevéssé lett tőle rosszul. Ekkor már tudtam, hogy korunk hőse a barátom.

Szifon barátom nemcsak zeneiskolai képzettsége révén lógott ki a társaságból, hanem költői vénája („Öreg koldus Kovács Erik / Egy lábbal sem rendelkezik” – írta hajdanán) és rajzkészsége miatt is. Máig szerettettel őrzöm egy szintén politikailag inkorrekt, eposzi hosszúságú képregényét, amelynek legutolsó kockája engem ábrázol. A képen éppen kívül rekedek egy fergeteges bulin, és a helyzetet freudi projekció segítségével dolgozom fel, ugyanis így minősítem lógó orral a bulizókat: „Rohadt fasiszták!”. Szifon egyébiránt mindig minden társaság középpontja, ahol éppen van, és további három okból is nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a Voodoo Allen tizenhat évvel később a csúcson lehessen: 1) hozzáférése volt a Kalamajka zenekar próbaterméhez, ahol az első néhány számot készítettük s legott rögzítettük, és ahol volt szerencsénk egy igazi népi dudát kidurrantani, citerázni, és free jazz sessiont tartani két ízben is; 2) hozzáférése volt egy kismarosi nyaralóhoz, ahol módunk nyílt három alkalommal is a filmszakadásig szénrészegre inni magunkat; 3) volt neki egy két oktávos, kisbillentyűs casiója, amit nekem kölcsönadva megindított a zenészlét felé vezető úton. Egyébként ezen a hangszeren ő maga is játszott, sosem felejtem az iskola tantestületének néhány tagjáról írt dehonesztáló nótáit.

Zárszóként ide idéznék néhány veretes sort az imént említett free jazz session alkalmából született egyik dalból, hogy oldjam a meghatott emlékezés lélekbemarkoló szentimentalizmusát:

Barna massza

Barna massza
Massza és barna
Barna medve
Massza és barna
Leszarták a kabátomat

Hóbortos hétvége I.

Van egy haverom, Richard. Múlt pénteken felfedeztük, hogy a cégnél, ahol dolgozunk, a főnökünk csúnya kis stiklit követett el. Mielőtt bármit is tehettünk volna a leleplezése érdekében, meghívott minket a házába, egy tengerparti luxusvillába, ahol megrendezte a halloween partinak álcázott transzvesztita sörivók bálját. Hívtunk egy taxit, és útközben összeszedtük még Szifont, Gergőt és Attis barátomat, és együtt el is indultunk a buliba, de valahogy eltévedhettünk, mert a sörivók bálja helyett a Vörös Yuk-ban kötöttünk ki, ahol a legkülönfélébb maszkokba és álarcokba öltözött emberek gépi italokat szürcsölgetve ütemesen bólogattak a Cowabunga Go-Go! válogatott szörf csatakiáltásokkal színezett zenéjére.

Elindultam a pult felé, ahol Madafaka Bélánál rákérdeztem, rájött-e már, h melyik Halász Judit számról tételezte fel indokolatlanul és megalapozatlanul, h feldolgoztuk az egyik kiváló számunkban, de nem meglepő módon ismét be kellett érnem egy nemleges válasszal. Az újabb kihívás egy fém50es formájában érkezett, amit Marci az asztali labdarúgószerkezet bemeneti nyílásába illesztett. Hosszadalmas csocsócsata kezdődött, melynek során a Voodoo Allen FC többedíziglen elverte a Shadowbirds FC-t, közben Punkertől magyarázatképpen állandóan azt kellett hallgatnom, h azért nyerünk állandóan, mert biztos megvuduztuk a labdát. Punker később mottót váltott, és ezt követően a "ha nem is nyerünk, legalább kicsit kellemetlenkedünk" c. opusz csendült fel jónéhányszor.

A VA koncert sztem remekül sikerült, és amennyire meg tudom ítélni, egész jól szóltunk. A színpad előtt ropta a sok ember, és engem személy szerint általában ez a bemozgás motivál a leginkább. Utánunk jött a Shadowbirds trió, akik remek kis produkcióval rukkoltak elő és először maszkban, majd anélkül riogatták a közönséget. Az estét a Yellow Spots zárta, akik elég nehezen fértek el a színpadpon, ennek ellenére kurva nagy bulit nyomtak. Az egyik múmiájukat a koncert előtt megitattam egy kis gatyaszaggató vegyigyümivel, és látszott is, h a buli közben többször is a mellékhelyiség felé igyekezett a kolléga. Jó volt a ritmusszekció, Sleki megbízhatóan szegecselt, SunnyBoy félmeztelenre vetkőzött, és úgy tépte a nejlonhúrokat, Aberrált úr viszont az átlagosnál talán kevésbé volt elázva - beszéltük is a végén, h majd máskor kerítünk sort a közös trinkelésre. Aberrált úr állítólag a múltkor annyira beseggelt, h leesett a színpadról, mint anno a QSS-os Barangó; így már érthető az elővigyázatosság.

A koncertek után Kabáttal és Zalánnal az élet nagy kérdéseit boncolgattuk, mígnem n3 magasságában a távozás mellett döntöttünk, elvégre másnap is koncerteznünk kellett. Szifon vmi kiscsajt oltogatott az egyik díványon, és mondtam neki, h ha most nem jön velünk kocsival, egyedül kell hazacipelnie a nagybőgőjét, és megeskettem az életére, h a hangszert semmiképpen nem hagyja ott a Vörös Yuk-ban, mert én nem fogok vele másnap reggel visszamenni a helyszínre! Szifon a maradás mellett döntött.

Másnap reggel természetesen Szifon telefonhívására ébredtem. Rossz sejtésem rögvest be is igazolódott: Szifon full elkészült, valami buszmegállóban aludt, és természetesen otthagyta a nagybőgőt a Yukban, ráadásul megkért, h menjek ki vele a Vörös Yukba, mert egyedül nem tudja hazahozni .... Örültem.

A történet rövidesen folytatódik.