Voodoo-matiné a kutyás pincében

Következzen a Voodoo Allen és a Burning Vampires múlt csütörtök esti koncertjének emlékké nemesítése. Posztmodern világunkban a beszámolót - úgy döntöttem - kétféle hangnemben fogom megírni:

1 - Kedves beszámoló

Zenekarunk jól sikerült koncertet adott a nyáron a Tűztate-ben a Vámpírokkal. Mivel tetszett nekünk a produkciójuk, s nekik is a miénk, ott nyomban elhatároztuk, hogy szeptemberben ismét együtt játszunk majd. Már akkor tudtuk, hogy a központi fekvésű Blues Alley ad majd otthont a rendezvénynek, és az is evindens volt, hogy mivel a Tűztate-ben ők kezdtek és mi voltunk a főzenekar, ősszel majd mi kezdünk, és ők lesznek a főzenekar.

El is jött a várva várt nap. Hamar odataláltunk a belvárosi klubhoz, Attis és én a dobcuccal. Ott már vártak reánk a többiek, a vámpírok meg a két másik vudu. Nem raboltuk a nézők idejét hosszas beállással, hanem hamar a húrokba csaptunk, és nagy lendülettel, gyorsan eljátszottuk a szokásos nyitószámunkat, a Szörföző zombikat. A közönség ritmikusan ringva jelezte tetszését, továbbá tapssal.

Úgy éreztük, miénk a világ, minden nehézségen úrrá lettünk, sőt, a derék Sputman Vili, a Vámpírok dobosa több ízben segített a hangtechnika kezelésében.

Minden koncerten improvizációval díszítünk egy-egy dalt, ezúttal a Rockabilly Psychosist dobtuk fel.

Szerencsére volt elég időnk végigjátszani mindazon dalokat, amiket célul tűztünk ki, így aztán elégedetten figyeltük a Burning Vampires műsorát, amely ismét dinamikus és nagyszerű volt - s külön öröm volt látni és hallani Flames új nagybőgőjét, amely csillog-villog, és kiváló hangokat csalt elő belőle a művész.

A koncert pontban 22:00-kor véget ért, hiszen nem vagyunk barbárok, nem akarhattuk a klub felett lakó belvárosi polgárok éjszakai nyugalmát háborítani. Hamar összecsomagoltuk hát felszerelésünket, és Attis meg én búcsút intettünk a lokálnak, és szállásainkra hajtattunk.

Köszönet illeti a Burning Vampires-t és a közönséget, remélem, minél többen eljönnek a jövő pénteken a Fészek Klubba, ahol a Fuguval lépünk fel, és szokás szerint kiváló hangulat várható.

2 - Zsémbes beszámoló

Nagyon szeretem a Burning Vampires-t, és jó velük együtt játszani - ezúttal sem rajtuk múlt, hogy egy matiné-időpontban, kora este, hangmérnök nélkül kellett koncerteznünk.

Kezdjük azzal, hogy a Szent István körúton nem lehet parkolni igazán jól, a dupla index meg anyázást szül más autósok részéről - amúgy joggal. Hogy milyen természetfeletti módon lehet ebbe a klubba dobcuccot szállítani a szélső sáv elfoglalása nélkül, azt sajnos sose fogjuk megtudni.

A Blues Alley házirendjének szerves részét képezi a kitétel, hogy este 10-kor mindennek abba kell maradnia (ezt ezen a héten tudtuk meg), ezért mindkét zenekarnak rövid műsorral kellett készülnie, és nem sokat tökölni a beállással. Ugyanakkor nagyon korán azért mégsem lehetett elkezdeni a sót, hiszen ez mégsem a Fővárosi Bábszínház. Ezért persze kapkodtunk, és bár a vámpírok nagyon kedvesen segítettek, meglehetősen felspannolva kezdtünk, amit a csaknem másfélszeres sebességgel elnyomott Szörföző zombik (szokásos nyitószámunk) is bizonyított.

Aztán kiderült, hogy mászik a dobcucc a sík színpadon, főleg a lábcin, ezért nekem a koncert hátralévő részében profilban kellett állni, arccal a mikrofonom felé, jobb lábammal a lábcint támasztva, hogy ne jöjjön előbbre. Ez nem volt jó nagyon. Egymásból semmit nem hallottunk, pedig még Sputman Vili, a Burning Vampires derék dobosa is segített küzdeni a technika ördögeivel.

A műsor amúgy nem sikerült rosszul, csak a Rockabilly Psychosist sikerült rendkívül elb---ni, de ennyi belefért az adott körülmények között. Az idő rövidsége miatt - bár igény lett volna rá - nem lehetett ráadást adni, gyorsan levonultunk. Amúgy is fájt, hogy a színpaddal szemben egy fal volt (kevesebb, mint két méter távolságra), és a közönség a színpadhoz képest jobbára oldalt tudott csak elhelyezkedni.

Aztán jött a Burning Vampires, és bár kiválóan játszanak, az időnek ők sem urai, így tízkor, a Rebel Yell után be kellett fejezniük kifejezett közönségsikert arató koncertjüket.

Ezért mindenkit arra buzdítanék, hogy jöjjön pénteken a Fészekbe, ahol tudvalevőleg van rendes és lelkiismeretes hangmérnök, normális technika, nagy és jó közönség, bulihangulat, műsoridő - és utánunk a kiváló Fugu zenekar.

Lábjegyzet: a demónk hamarosan a Májszpészen, szép apránként, és aztán jön cédé-formátumban is. Ha minden igaz, lassan egy éve, hogy (újra) koncertezünk, így szülinapi műsort illik adni - ez december 19-én lesz a Könyvtár Pincekocsmában az Astoriánál, ingyenes belépéssel, és újszerű sóelemekkel. Persze addig még találkozunk...

Demo Finito

Jelentem, be van fejezve a nagy mű (első verziója), a cédé forog, az alkotó pihen... a végső simítások már mireánk várnak.

Művészkollektívánk kétfős különítménye - Szifon s magam - az Örs vezér tér meghódítása után a 31 busz segedelmével 11 órára megérkezett a Csömöri úti szentélybe, ahol bizony már várt mireánk a Song Records Stúdió két oszlopa, Stefi és István. A bőgőszólamok és a dobok orvoslása, valamint némi kompresszió alkalmazása volt az első teendő.

A művelet közben telefonos kapcsolatban voltunk Iván barátunkkal, aki Siófokon próbált beépülni egy csapatba (team building, a gyengébbek kedvéért) a hétvégén, de akit Cselédi ex-dobos kollégánk hazafuvarozott a délelőtt során, s így csatlakozott hozzánk ebédidőben, hogy az arányokról és más fontos dolgokról ő is kifejthesse álláspontját.

Délután öt óra környékén már mindenki nagyjából elégedett volt az anyaggal, ám ekkor váratlan fordulat - nem sikerült cédére kiírni az anyagot. Az ok az esti órákig tisztázatlan, de azért dévédére sikerült kiírni a cuccot meg a sávokat.

Iván kedves barátnője, Orsi volt olyan jó, hogy kijött értünk a világ Csömöri úti végére, és lakásomra hajtattunk, hogy a dévédéről audió-cédéket kaphasson a művészkollektíva. Lakásom állapotát amúgy jól jellemzi, hogy májusban elfogyasztott borok üvegei még a dohányzóasztalomon állnak, és pizzásdobozból sem kevés fedi a padlót, a három hangszer mellett. A zenekar jelenlévő része volt olyan irgalmas, hogy nem sokat szívatott, s lassan a cédék is elkészültek, így érzékeny búcsút vettünk egymástól.

Attila Gunn is megkapja holnap a maga példányát, s ekkor még törjük kicsit a fejünket néhány végső kérdésen, amelyeket már magam fogok megoldani a házistúdiómban. Akkor aztán a MySpace-re és a világra zúdul végre hifi-sztereó művészetünk!

UI: Csütörtökön koncert a Burning Vampires-szal a Blues Alleyben 20:00-kor! Ott tessék lenni!

We love Dorog

Szifon barátom - mint értesített - nem fogja megírni a dorogi koncertünk beszámolóját, feltételezésem szerint ez nem kis részben összefügg azzal, hogy annyira illuminált állapotba került, hogy nem emlékszik az eseményekre a maguk teljességében. Már arra sem emlékezett, hogy ő vállalta a beszámoló megírását... Ezért engem kért fel a helyzet orvoslására.

Szóval Dorog. Ez volt zenekarunk első koncertje Budapesten kívül. Autómban az anyósülésen a nagybőgő foglalt helyet a hátradöntött támlán, alatta hátul Szifon, mellette ült Attis és Iván. Hát ez nem egy kényelmes elrendezés. A komfortérzetet nem növelte, hogy Sleki - a Yellow Spots, a főzenekar dobosa - nem tudta megmondani a pontos címet Dorogon belül, mindössze annyi támpontot adott: "Dorogon mindenki tudja, hogy hol a Kacsa Kocsma".

Meglepő módon ez igaznak bizonyult, az első járókelő azonnal kiváló iránymutatást adott, és könnyedén odataláltunk a helyszínre, amelyet úgy jellemeznék, hogy a Zöld Pardon egy olyan verziója, amelyik nem szar, mint a budapesti, hanem kellemes.

A Yellow Spots már beállt addigra, így Napocskának, a bőgősüknek volt ideje arra, hogy részben bőgőpárbajt vívjon Szifonnal, részben pedig olyan történetekkel traktáljon minket, amelyek kivétel nélkül azzal végződtek vagy kezdődtek, hogy valaki befosott.

Iván komám egy üveg bort vásárolt arra a célra, hogy fáradékony hangszálait karban tartsa vele a koncert folyamán, de az üveg tartalmának fogyásával összhangban inkább a megvilágosodáshoz került közel, Szifon is szokás szerint benyomott, így Attilával ketten alkottuk a józan szekciót. A koncert maga nagyon jól sikerült, nem kis részben azért, mert a dorogi fiatalok - Iván kevéssé katartikus unszolása ellenére, vagy tán éppen azért - becsülettel táncoltak, buliztak, vígan voltak, és ez visszahatott ránk is. És nagy köszönet illeti Márkot, a YS gitárosát, amiért egy műszaki hibánál ugrott, és helyzetet mentett.

Sajnos műsorunkat hangolási szünet vágta ketté, és műsorunknak csak kb. a kétharmadát volt időnk eljátszani, ennek tudható be, hogy például a vendégkör nem hallhatta a Döglött kutyák, döglött lovak című megaslágerünket. De ráadást azért adnunk kellett, és a Vízparti speedparty is elhangzott, amit csak akkor játszunk el, ha látjuk, hogy szeret minket a közönség.

Koncert után megtekintettük a Yellow Spots igen kiforrott műsorát is, amelynek során Szifon kiskorú lányokkal táncolt - és igen bizarr látványt nyújtott, mivel nagymamája rózsaszín és csillogó otthonkája volt rajta, mint sóelem. Iván egy alkalommal Aberrált énekművészúr nyakkendőjét odakötötte a színpad előtt feszülő korláthoz, amin később jót mulattunk. Mi csak tátottuk a szánkat Attis barátommal, hogy mekkora rock and roll arcok is ezek a fiatalok.

A végére Iván és Szifon már az alkoholmérgezés tüneteit vonultatta fel, és miután én akkor már munkaügyből kifolyólag négy napja nem aludtam és a vezetés miatt már megint nem ihattam, sürgettem az indulást. A kocsiban aztán a két illuminált fiatal művész folyamatosan egymást molesztálta, Szifon például obszcén nyelvi formulákat kiáltozott, és amikor Iván beszélt valakivel a mobilján, az illető minden bizonnyal kénytelen volt hallani bőgősünk ilyen jellegű észrevételeit... frontemberünk pedig ex-dobosunkkal, Cselédi mesterrel beszélt igen bizalmas hangon (a beszélgetés a legszebb tarantinói pillanatokat idézte).

Amikor hazaértünk, Attist vittem először hajlékába, majd Ivánt és Szifont raktam ki, akik elmentek alkoholt inni, végül pótoltam az alvást. Mindent egybevetve állíthatom, hogy az egyik legjobb eddigi koncertünk volt ez, és remélhetőleg Dorognak még adhatunk máskor is psychobilly-dózist... úgy tűnt, igény van rá.

Szimpátia az antiparádén

A dorogi rock and roll-őrületről Szifon barátom emlékezik majd meg itt a blogban, addig is azonban szeretném mindenkinek figyelmébe ajánlani Rovar barátunk Antiparádé-beszámolóját:

"Első hullámos psychobilly stílusban írják számaikat, jókedvűen vandál szövegekkel, emellett kiváló érzékkel válogatnak hőseik repertoárjából." - írja a művész a konyv.paradicsom.info-n, ahol további dicsérő megjegyzések is olvashatók.

[teljes szöveg itt]