A Voodoo éve
Tegnap ünnepelte zenekarunk az első / tizenhatodik születésnapját, szerintem a világ legjobb koncertje volt. Alaposan megkoronázta azt az évet, amelyet a közönség szemei előtt töltöttünk. Lehet persze, hogy eufóriám alapja az, hogy – mivel ellopták rendszámtábláimat – kénytelen voltam autó nélkül utazni a Fészekbe, ami heveny alkoholizálást tett lehetővé részemről. Utólag is elnézést mindazoktól, akiknek az italára rájártam, akiknek a fülébe intimitásokat suttogtam, akikre rádőltem, illetve ráléptem. Remélem, Iván komám szívhez szóló beszámolót ad majd erről a kecses estéről.
Mindazonáltal most a meghatottságtól remegő hangon inkább felidézném a kezdeteket, ahogyan megismertem ezt a három jóembert, akikkel a zenekart alkotjuk.
Akkortájt egy nem eget rengetően elit gimnázium leghátsó padsorában ültünk mindahányan. Egy ideig Attis mellett ültem, akiben akkor még elevenen élt hosszabb finnföldi tartózkodása, sportolói karrierje még sínen volt (ha jól emlékszem, futott), és igen kedvelte a metál és a glamrock zenekarokat. Ha nem tévedek, ízlésünk szinte csak a Mötley Crüe iránti rajongás tekintetében volt némi átfedésben – ma már ez sincs meg :-), nekem szimpatikus volt ennek ellenére is, amit fokozott, hogy együtt szívtunk oroszórán. Igaz viszont, hogy akkoriban nem gondoltam volna, hogy valaha közös zenekarban fogunk játszani, tekintettel arra, hogy ő már akkor is felettébb professzionális szinten gitározott nem túl lágy melódiákat, én meg még semmilyen hangszeren nem tudtam semennyire sem.
Nem így Iván, akire már a legelső tanév kezdetén felfigyeltem, mivel elsős korában is már igen dús, fazonírozott bajusza volt, és bennfentesként mozgott az iskolában. Én ezek miatt azt hittem, hogy bukott diák, és igen nagy tisztelettel néztem, ezt a tiszteletet csak az tépázta meg egy kissé, hogy kiderült: a bátyja révén tud mindent az iskoláról, és nem is bukott meg. Aztán ismét lett okom tisztelni őt, midőn hallottam egy nem politikailag korrekt nótáját, amit Gigor Csabival közösen alkottak (ez volt a Délizászlós Kispárnák). Csak az vetett árnyékot barátságunkra, hogy ő jogásznak készült, s emiatt én több ízben ’buzi jogász’-nak neveztem, ő pedig engem ’buzi bölcsész’ kitétellel illetett gyakorta, ami mutatja, hogy mennyire komoly és korrekt fiatalok voltunk. Ma már nem mondanék ilyesmit. Még egy meghatározó élményem volt Ivánnal kapcsolatban az, hogy egy kirándulás alkalmával – midőn elfogyott a cigarettája – újságpapírt töltött meg avarral (!), és egy ilyet el is szívott, majd egész kevéssé lett tőle rosszul. Ekkor már tudtam, hogy korunk hőse a barátom.
Szifon barátom nemcsak zeneiskolai képzettsége révén lógott ki a társaságból, hanem költői vénája („Öreg koldus Kovács Erik / Egy lábbal sem rendelkezik” – írta hajdanán) és rajzkészsége miatt is. Máig szerettettel őrzöm egy szintén politikailag inkorrekt, eposzi hosszúságú képregényét, amelynek legutolsó kockája engem ábrázol. A képen éppen kívül rekedek egy fergeteges bulin, és a helyzetet freudi projekció segítségével dolgozom fel, ugyanis így minősítem lógó orral a bulizókat: „Rohadt fasiszták!”. Szifon egyébiránt mindig minden társaság középpontja, ahol éppen van, és további három okból is nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a Voodoo Allen tizenhat évvel később a csúcson lehessen: 1) hozzáférése volt a Kalamajka zenekar próbaterméhez, ahol az első néhány számot készítettük s legott rögzítettük, és ahol volt szerencsénk egy igazi népi dudát kidurrantani, citerázni, és free jazz sessiont tartani két ízben is; 2) hozzáférése volt egy kismarosi nyaralóhoz, ahol módunk nyílt három alkalommal is a filmszakadásig szénrészegre inni magunkat; 3) volt neki egy két oktávos, kisbillentyűs casiója, amit nekem kölcsönadva megindított a zenészlét felé vezető úton. Egyébként ezen a hangszeren ő maga is játszott, sosem felejtem az iskola tantestületének néhány tagjáról írt dehonesztáló nótáit.
Zárszóként ide idéznék néhány veretes sort az imént említett free jazz session alkalmából született egyik dalból, hogy oldjam a meghatott emlékezés lélekbemarkoló szentimentalizmusát:
Barna massza
Barna massza
Massza és barna
Barna medve
Massza és barna
Leszarták a kabátomat
Címkék: történet






0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal