Hóbortos hétvége I.

Van egy haverom, Richard. Múlt pénteken felfedeztük, hogy a cégnél, ahol dolgozunk, a főnökünk csúnya kis stiklit követett el. Mielőtt bármit is tehettünk volna a leleplezése érdekében, meghívott minket a házába, egy tengerparti luxusvillába, ahol megrendezte a halloween partinak álcázott transzvesztita sörivók bálját. Hívtunk egy taxit, és útközben összeszedtük még Szifont, Gergőt és Attis barátomat, és együtt el is indultunk a buliba, de valahogy eltévedhettünk, mert a sörivók bálja helyett a Vörös Yuk-ban kötöttünk ki, ahol a legkülönfélébb maszkokba és álarcokba öltözött emberek gépi italokat szürcsölgetve ütemesen bólogattak a Cowabunga Go-Go! válogatott szörf csatakiáltásokkal színezett zenéjére.

Elindultam a pult felé, ahol Madafaka Bélánál rákérdeztem, rájött-e már, h melyik Halász Judit számról tételezte fel indokolatlanul és megalapozatlanul, h feldolgoztuk az egyik kiváló számunkban, de nem meglepő módon ismét be kellett érnem egy nemleges válasszal. Az újabb kihívás egy fém50es formájában érkezett, amit Marci az asztali labdarúgószerkezet bemeneti nyílásába illesztett. Hosszadalmas csocsócsata kezdődött, melynek során a Voodoo Allen FC többedíziglen elverte a Shadowbirds FC-t, közben Punkertől magyarázatképpen állandóan azt kellett hallgatnom, h azért nyerünk állandóan, mert biztos megvuduztuk a labdát. Punker később mottót váltott, és ezt követően a "ha nem is nyerünk, legalább kicsit kellemetlenkedünk" c. opusz csendült fel jónéhányszor.

A VA koncert sztem remekül sikerült, és amennyire meg tudom ítélni, egész jól szóltunk. A színpad előtt ropta a sok ember, és engem személy szerint általában ez a bemozgás motivál a leginkább. Utánunk jött a Shadowbirds trió, akik remek kis produkcióval rukkoltak elő és először maszkban, majd anélkül riogatták a közönséget. Az estét a Yellow Spots zárta, akik elég nehezen fértek el a színpadpon, ennek ellenére kurva nagy bulit nyomtak. Az egyik múmiájukat a koncert előtt megitattam egy kis gatyaszaggató vegyigyümivel, és látszott is, h a buli közben többször is a mellékhelyiség felé igyekezett a kolléga. Jó volt a ritmusszekció, Sleki megbízhatóan szegecselt, SunnyBoy félmeztelenre vetkőzött, és úgy tépte a nejlonhúrokat, Aberrált úr viszont az átlagosnál talán kevésbé volt elázva - beszéltük is a végén, h majd máskor kerítünk sort a közös trinkelésre. Aberrált úr állítólag a múltkor annyira beseggelt, h leesett a színpadról, mint anno a QSS-os Barangó; így már érthető az elővigyázatosság.

A koncertek után Kabáttal és Zalánnal az élet nagy kérdéseit boncolgattuk, mígnem n3 magasságában a távozás mellett döntöttünk, elvégre másnap is koncerteznünk kellett. Szifon vmi kiscsajt oltogatott az egyik díványon, és mondtam neki, h ha most nem jön velünk kocsival, egyedül kell hazacipelnie a nagybőgőjét, és megeskettem az életére, h a hangszert semmiképpen nem hagyja ott a Vörös Yuk-ban, mert én nem fogok vele másnap reggel visszamenni a helyszínre! Szifon a maradás mellett döntött.

Másnap reggel természetesen Szifon telefonhívására ébredtem. Rossz sejtésem rögvest be is igazolódott: Szifon full elkészült, valami buszmegállóban aludt, és természetesen otthagyta a nagybőgőt a Yukban, ráadásul megkért, h menjek ki vele a Vörös Yukba, mert egyedül nem tudja hazahozni .... Örültem.

A történet rövidesen folytatódik.