2008/01/13

Lángszóró, straße, dögvész és fosrakéta

bejegyezte: Iván
A tegnapi próbán sikerült nagyjából véglegesíteni Gergő új számát, amelynek címe A lángszóró a legjobb barátod és elkezdtünk dolgozni az általam írt új nótán is, amely a Húzd ki a csíkot! névre hallgat. A Gergő száma hangulatilag leginkább a 'Love you to death' számhoz áll közel, zeneileg pedig kicsit olyan, mint a régi Kispál, a Meteors és a Kézi Chopin összegyúrva; az én számom pedig egy klasszikus rockabilly zenei alapokra épülő szám megfűszerezve némi 'garage' elemekkel. A február 1-jei Fészek-es koncertünkön remélhetőleg már mindkettőt el tudjuk majd játszani a közönség által is fogyasztható formában. Ha mindez nem lenne elég, folyamatosan írjuk a többi új számot is: Attila Gunn amikor éppen nem dobol, zseniálisan gitározik és kb. 4 új számra való riff-mennyiséggel látott el minket a közelmúltban, ezekben a korábbi zenéinkhez képest kicsit több a fémzenés elem (ennek oka Attila korábbi zenei érdeklődésében keresendő), de ha ezekből szám lesz, az zeneileg új szintre emelheti a zenekart. Szifon is szorgalmasan gyártja a Dögvész a tanyán c. számát, én pedig a semmitmondó, hiteltelen és sablonos zenékről írtam a Fosrakéta c. számot, ami szintén eléggé előrehaladott állapotban van. A mielőbbi személyes viszonlátásig személyes szájbavágásomat küldöm minden kedves olvasónak.

Címkék: , ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal