Kicsi a rakás! (I wanna be a mystery gangster, honey)
bejegyezte: Iván [Voodoo Allen]

Szokványos szombat estének indult, aztán iszonyatosan elkurvult. Április 3-án megint a Fészek Klubban tettük tiszteletünket. Vszeg a húsvéti elutazások miatt, v mert csak egyszerűen unják a pofánkat (delete as applicable), a szokásostól eltérően kicsit kevesebben jelentek meg a pinceklubban. Mindegy, akik számítanak, azok most is ott voltak: a WWWC Hungary oszlopos tagjai, az új psychobilly generáció gerincét alkotó The Ködmöns zenekar (klikk!), a titokzatos basszusgitáros lány a CBGG-ből :), Gergő, Sándor, Aberrált (Zsorzs egy számot is elénekelt velünk semmihez sem hasonlítható orgánumán), Szaffi és Alfréd, az inas.
A wrecking már az első számnál elkezdődött. Örömmel konstatáltam, h fogsoromat egyelőre nem fenyegette veszély, a félkilós mikrofonomat igyekeztem a lehető legtávolabb elhelyezni a pit-től. Persze egy ilyen bulin az ember soha nem mehet biztosra :D
Miközben felvezettük a műsort, bemutatásra került két új nóta is.
A Mystery Gangsters c. számunkban szerepel egy tribute rész is, amely azonban nem a hazai dzsungelgarázs muzsika koronázatlan királyainak, hanem a 80-as évek végén aktív ska zenekarnak, a Fals-nak szól: "Pánik tört ki a latin negyedben, szabadon van Szifon, a kegyetlen. Nem habozik soha, rögtön lő, egy mystery gangsterhez így illő. Ő egy mystery gangster, ujjat húzni vele senki nem mer!"
A Borderline szindróma c. dolgozatunk - ahogy a filmekben is mondani szokás - megtörtént eseményeken alapszik. Az életrajzi ihletésű számok általában jól szoktak sikerülni, és szerintem ez erre a számra is igaz :D Akik már hallották, leginkább a szintén életrajzi ihletésű Döglött kutyák, döglött lovak-hoz hasonlították.
A hangulat közben mindinkább a tetőfokára hágott, és a wreckinget felváltotta a "kicsi a rakás" c. játék, ami abból állt, h vki hanyatt vetette magát, az összes többi punk és psycho figura meg felugrást követően a levegőben vízszintbe kerülve landolt rajta.
Mindezt olyan gyorsasággal, h nemhogy írásban, de még fotón sem nagyon lehet megfelelően visszaadni az eseményeket. Az biztos, h a színpadról nézve kurva nagy volt, és többször elröhögtük a számokat az össze-vissza ugráló és eső figurák komikus látványán. Eresz barátunk mindenesetre dokumentálta a koncertet; akit érdekelnek a részletek, ide kattintva megtekintheti. A koncertről Szaffi is csinált néhény felvételt, ezeket itt lehet vizuálisan befogadni.
Közben megérkezett Szivike öccse is, aki már egyrészt nagyon nem volt szomjas, másrészt minden szám után a "Nyomjátok, punkok!" felkiáltással buzdította a zenekart és a táncolni vágyókat egyaránt. Végül fogta magát és derekasan ráugrott az éppen alul lévő emberre, majd - ahogy azt kell - meghempergett a színpad előtt elterülő, igen bizalomgerjesztő látványt keltő sör/bor/csikk/hamu-rétegben.
Ha jól tudom, a tánc/wrecking/rakásozás közben különösebb sérülés nem történt, senki nem halt meg, így az este mérlege mindenképpen pozitívnak mondható. Így utólag az eseményről Írbarát és Eresz Szabi is mint életük egyik legjobb psychobilly koncertjéről emlékezett meg; hát örülünk, h ehhez nekünk is közünk volt :D
Címkék: borderline, Eresz, Fészek, mystery gangster, rakás, wrecking, Írbarát






0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal